Hírek

Vendége volt Nagyszeben az idei szolnoki Gulyásfesztiválnak, amit 19. alkalommal rendeztek meg. A dél-erdélyi szász…

Szeptember 11-én a petrozsényi magyar iskolában is megkezdődött a tanév, a nyári szünidő utolsó napját azonban sok…

A kóboriak igazán hálásak, hogy a Petőfi Sándor Program révén nagyobb figyelmet kap falujuk. Meg is érdemlik, hiszen…

A Berouni fazekasvásár

Kevés olyan nemzetközi fesztivál van, ahol ne lenne valamilyen módon képviselve a magyar kultúra. Így van ez évről-…

Szeptember elsején Kőrösmezőn a magyar iskola a 15. tanévnyitó ünnepségét tartotta meg.

Szeptember első hétvégéjén rendezték meg a nagyszebeni Nagypiac téren – immár 51. alkalommal – a Fazekasvásárt. A…

Kárpátaljára látogatott a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium és Juhász Gyula Alapiskola tantestülete. A…

Vasárnap délután, az óra lassan elüti a hármat. Gyülekeznek a hívek a rimaszombati református templom bejárata előtt…

Ebben az évben is megrendezésre került a város magyar közösségeinek hagyományos nyárbúcsúztató ünnepe. A számos…

25 éves cserkész jubileum Kárpátalján

2017 júliusában nagytáborral ünnepelte a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) fennállásának 25.…