Jelenlegi hely

Az első "magyar kávézás" Prágában

/ Demján Izabella /
demjan.izabella képe
Adott: a cseh fővárosban egy kicsi magyar közösség és egy (még mindig újnak számító) lelkipásztor. 2016. szeptember 11-én sor került az első "magyar kávézásra" Prágában a magyar római katolikus szentmise után.
Az első összejövetel a magyar mise utánAz első összejövetel a magyar mise utánAz első összejövetel a magyar mise utánAz első összejövetel a magyar mise után

A szentmise utáni összejövetel ötlete Balga Zoltán atya fejéből pattant ki, hogy egy kicsit jobban megismerhessék egymást a hívek, beszélgethessenek kötetlenül. És persze hogy a lelkipásztor is közelebb kerülhessen hozzájuk, hisz alig több, mint két hónapja került Zoltán atya Prágába azzal a céllal, hogy 12 év után újra fellendítse az itteni magyar katolikus lelki életet.

Az esemény nem várt népszerűségnek örvendett, mely igazolja azt, hogy az embereknek szükségük van ezekre a találkozási alkalmakra, amikor kiszakadva a saját hétköznapi forgatagu(n)kból jó csak úgy együtt lenni.

A szentmisék utáni "magyar kávézás"-nak ez az első - és remélhetőleg hagyományteremtő - alkalma volt. A cél az, hogy minden vasárnapi mise után találkozzunk egy kicsit, friss kávé, meleg tea és ropogtatni való mellett meghalljuk a másikat, és felfedezzük akár azt is, hogy nem egyedüli kárpátaljai magyarként vagyunk itt.

Prágában a vasárnapi magyar római katolikus szentmisék 12.00-kor kezdődnek a Szent Henrik plébániatemplomban (Jindřišská 30, Prague 110 00).