Jelenlegi hely

Énekszótól visszhangzott a dévai ebédlő

/ Tompos Krisztina /
tompos.krisztina képe
Május 13-án, szombaton este ismét a vidámságé volt a főszerep Déván a Szent Ferenc Alapítványnál.
Gyűlik a közönségA verseny után a tánccé volt a főszerepA születésnapi ajándékok átadásaAz est végén a takarítás is jó hangulatban folyt

A háromhavonta megrendezett közös születésnapi ünnepségen most a januárban, februárban és márciusban születetteket köszöntöttük. Ám ez egy rendhagyó születésnapi buli volt, mert az ünnepség bevezetéseként sor került az Alapítványnál csak „Ferenc Faktor”-ként emlegetett énekverseny területi válogatójára. Ez utóbbi esemény megmozgatta a dévai ház minden lakóját, hét órára megtelt az ebédlő a kíváncsi nézőkkel.

Az énekverseny gondolatát Csaba testvér vetette fel hónapokkal korábban, hiszen annyi tehetséges, jó hangú gyerek él az Alapítványnál, akiknek talán nem csak a fürdőszobai tükör, vagy a szűkebb család előtt kellene énekelni. Így az Alapítvány minden házánál meghirdették az énekes vetélkedőt, amire egy hónap alatt szép számmal gyűltek a jelentkezők. Déván a versenyzők kora az első osztályostól egészen a 9. osztályosig terjedt, a legfiatalabb versenyző Toto Emőke most 8 éves. A jelentkezők komolyan vették a felkészülést, rendszeresen jártak Varga Csaba zenetanár előkészítő foglalkozásaira, aki segítette őket az általuk választott dal megtanulásában, magukra formálásában.

Szombaton este végül 14 kissé izgatott, de várakozással teli versenyző állt a háromtagú zsűri elé, melynek Varga Csaba zenetanár és Kerékgyártó Emerencia rajztanár mellett én is tagja voltam. A fellépők hamar legyőzték kezdeti félelmüket, és remek előadásokkal örvendeztették meg a gyerekekből, nevelőkből és dolgozókból álló közönséget. Ezek után nem volt könnyű döntést hozni, ám végül eredményt kellett hirdetnünk. Hét versenyzőt választottunk be a döntősök sorába, de további munkára biztattuk a többi résztvevőt is, mert reményeink szerint ettől kezdve minden évben megrendezésre kerül ez a verseny. Persze az ilyen vetélkedőkön az eredmény mindig fontos, de biztosak vagyunk abban is, hogy a versenyzők közül máris mindenki nyert, hiszen bátrak voltak és jelentkeztek, saját személyiségükhöz igazítva dalt választottak és azt a legjobb tudásuk szerint adták elő. Reméljük ez az alkalom csak a kezdet volt, és az élet más területeinek is ilyen bátorsággal, felkészültséggel és kitartással vágnak neki! A továbbjutók május 27-én, a Marosillyén megrendezett Szövetségkötés Napján mérhetik össze tudásukat a többi alapítványi ház legjobbjaival.