Jelenlegi hely

Hagyományokat követnek, emellett teremtenek is!

/ Mandácskó Eszter /
mandacsko.eszter képe
A vukovári magyar közösség évek óta igyekszik részt venni minden, Vukovár város által szervezett programon, vásáron, találkozón. Ezen alkalmakon, amennyiben lehetséges, sosem maradhat el a magyar asszonyok által sütött lángos. A település lakói és a programok látogatói olykor csak a finom, frissen sült ételért mozdulnak ki. Az asszonyok hagyományt teremtettek... A vinkováci magyarok a tavalyi évben először szervezték meg a Vinkovcei Magyarok Találkozóját. Idén már közel százan vettek részt a rendezvényen. A sikerre való tekintettel, a jövőben minden évben meg szeretnék tartani az összejövetelt, hiszen a közösség aprajának, nagyjának fontossá vált ez az esemény, hagyománnyá válhat...
vukovárvukovárvinkovácvinkovác

A Vukovári Magyar Egyesület szeret részt venni a város által szervezett programokon.

Immáron bevett szokássá vált a város kulturális vezetőségének köszönhetően, hogy nyáron "Vukovári Korzó" címen minden második hétvégén vásár van a Fő téren. Továbbá kiemelkedő eseményeket, úgymint etno vásárt, virágfesztivált és egyéb tematikus rendezvényeket is megtartanak ugyanezen a helyszínen az év során. E hétvégék alatt a lakók és a látogatók megkóstolhatják a magyar asszonyok által sütött lángost. Családok, nagyszülők és unokáik, párok olykor csak azért sétálnak ki a Fő térre, hogy helyben frissen, vagy hazavitel után otthon, lángost ehessenek.

Kuriózummá, a magyar asszonyok ismertetőjegyévé, hagyománnyá vált ez a finomság!

A vinkováci magyarok ugyan nem rendelkeznek a településükön saját magyar otthonnal, azonban lelkesen, rendszeresen hetente találkoznak és építik baráti kapcsolataikat a helyi és környékbeli valamint más megyékben élő magyar közösségekkel is.

Sokan közülük ugyan nem tudnak magyarul beszélni, azonban érdeklődnek a kultúra, a nyelv és a hagyományok iránt. A csoport vezetői, az Ács család tagjai a tavalyi évben először szervezték meg a Vinkovcei Magyarok Találkozóját. Idén, szeptember első felében is a család farmja adott helyet az eseménynek. A családfő, Ács Rudolf így nyilatkozott a találkozóról: "Örülök, hogy ilyen szép számban látogattak el a rendezvényünkre, melyből szeretnénk hagyományt teremteni. Úgy gondolom, a találkozó még inkább hozzájárul ahhoz, hogy bátrabban vállalják magyarságukat a fiatalabb korosztályokhoz tartozók is." 

Az egyesület tagjai kitartóan ragaszkodnak identitásukhoz és további hagyományteremtő megmozdulásokat terveznek.