Jelenlegi hely

Jótékonysági bál Beregszászban

/ Kaskötő Miklós Bertold /
kaskoto.miklos.bertold képe
A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) immár ötödik alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját.
Lődár Jenő, a GISZ elnökének pohárköszöntőjeA Beregszász Dixieland Band ÁrverésSztojka Vanessza előadása

A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény méltó helyszínéül Beregszász központjában, a Vérke patak mellett található Arany Páva Étterem-Szálloda Komplexum szolgált. A település e része nemcsak a jelenben elfoglalt központi szerepe, de a területhez kapcsolódó történelmi események szempontjából is igen jelentős. Egyes források szerint például Esze Tamás azon a téren (ma II. Rákóczi Ferenc tér), amelyen maga az étterem épülete is áll, bonthatta ki a II. Rákóczi Ferenc által kezébe adott zászlókat − ezzel véve kezdetét a Rákóczi-szabadságharc. Egy másik forrás pedig arról tanúskodik, hogy Petőfi Sándor egy Beregszászban tett látogatása során az 1847. július 12-ről 13-ra virradó éjszaka a közelben található egykori Oroszlán vendégfogadóban írta meg „Meleg dél van” című versét.

        

Ám e rövid kultúrtörténeti kitekintés után térjünk vissza a GISZ nagyszabású eseményéhez…
Az évről évre megrendezésre kerülő bál célja a Kárpátalján élő hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. A szervezet a rendezvény során befolyt összegekből nagyjából 1000-1500 gyermek nyári táboroztatását teszi lehetővé, jelentős anyagi tehertől szabadítva meg ezzel a szülőket.

        

Idén közel négyszázan vettek részt a jótékonysági eseményen, amelynek ezúttal ötven támogatója volt. A felajánlók között voltak magánszemélyek, vállalkozók, civil szervezetek, valamint az anyaországot képviselő konzulátusok is, akik az általuk nyújtott különféle segédeszközökkel, adományokkal nagymértékben járultak hozzá a bál megvalósulásához, céljának eléréséhez.

       

A bál kezdetén nemzeti imádságunk eléneklését követően Lődár Jenő, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet elnöke mondott köszöntő beszédet, majd Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, dr. Lukács Angéla, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja Kuti László és Buhajla József főkonzul urak osztották meg ünnepi gondolataikat a résztvevőkkel.

       

A pohárköszöntők elhangzása után a Beregszász Dixieland Band felelt a kellemes hangulatért.  A svédasztalos vacsora elköltése után a közönség megtekinthette a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum végzős diákjainak nyitótáncát, majd maguk is birtokba véve a táncparkettet, immár a Két kanál nevű konformáció által szolgáltatott zenére kezdhették meg a hajnalig tartó mulatozást.

       

Az este folyamán meglepetés vendégként lépett fel Kárpátalja fiatal tehetsége, Sztojka Vanessza, „Az ének iskolája”, valamint a „Sztárban sztár meg egy kicsi” című műsorok résztvevője. A bálok elengedhetetlen részeként pedig sok értékes tárgy talált gazdára árverés, illetve tombolasorsolás formájában, ezzel is támogatva a nehéz sorsú gyermekek nyári kikapcsolódását. Az este további részében a táncé és a jókedvé volt a fő szerep.

A körülbelül hajnali két óráig tartó mulatság során összegyűlt adományokért a szervezők köszönetüket fejezik ki a támogatóknak, hiszen az idei bállal is lehetővé vált megannyi hátrányos helyzetű gyermek üdültetése.