Jelenlegi hely

Táncoljatok

/ Bankó Anna /
banko.anna képe
„A tánc az ember. Évszázadok bölcsessége gyűlt össze néphagyományainkban. A saját magunk iskolája és a tanítványok oktatói is mi vagyunk. Tanítványaink által a hagyomány megmarad. A tánc minden előadás végeztével meghal, de ahányszor színpadra lépünk újjászületik. Mi úgy búcsúzunk, hogy találkozni fogunk, és műsoraink úgy halnak meg, hogy teljesebb életre születnek. Mint az ember.” (Hargita Nemzeti Népi Együttes)
előadáselőadásaz előadásra várvaaz előadásra várva

A vicei és a csicsókeresztúri gyermekekkel a Hargita Nemzeti Népi Együttes fellépésén jártunk.

Az együttes szeptember 28-án indult szórványvidéki turnéra, melynek második állomása, szeptember 29-én, csütörtökön Felőrben volt. A „Táncoljatok” című előadást este 19 órától láthattuk a Felőri Kultúrházban.

Az Együttes négy évtizedes hagyományra épül. Különösképp feladatának tekinti a hagyományőrzést, az értékteremtést, és az erdélyi folklór ápolását.

A turné zárásaként október 2-án, a XXI. Hagyaték, Mezőségi Népzene-és Néptánc találkozón léptek fel, Tacson. A Hagyaték fesztivál, az Észak - Mezőség legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, mely 17 éven keresztül Vicében került megrendezésre, mostanra azonban vándorjelleget öltött.