Jelenlegi hely

Árva Bethlen Katára emlékeztünk Fogarason

/ Bokor Csongor /
bokor.csongor képe
Katalin napja (november 25), nagyon fontos esemény a fogarasi magyar közösség életében, ugyanis Árva Bethlen Kata (1700-1759) építtette újjá a tűzvészben korábban elpusztult, ma is álló református templomot a XVIII. század közepén.
a kórusimg_5519.jpg

A Fogarasiak templomépítő nagyasszonya a templomszentelés évében 1759. július 29-én hunyt el, és az általa építtetett templom tornya előtt helyezték örök nyugalomra. Az idei megemlékezésen több mint száz ember vett részt a templomban. Az eseményen mind a négy magyar történelmi egyház hívei jelen voltak. Az ünnepi  istentiszteletet követően, melyet Szász Tibor a Fogarasi Református Egyházközség tíz éve szolgáló lelkésze tartott, Dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer és Zászlótudományi Egyesület elnöke tartott vetítőképes előadást Erdély címerének történetéről. Az emlékünnepélyen fellépett a Fogarasi Ökumenikus Vegyeskar Palkó Sándor vezetésével, továbbá én mint a Petőfi Sándor Program Fogarasra kihelyezett ösztöndíjasa elszavaltam Wass Albert Üzenet haza című versét. A megemlékezés nemzeti imánk eléneklésével zárult. Ezt követően került sor Árva Bethlen Kata sírjának megkoszorúzására, ahol Bandi Attila halmágyi evangélikus lelkész mondott áldást.