Jelenlegi hely

Első koncert és táncház a Szilágysomlyói Római Katolikus Plébánia Közösségi Házában

/ Garamvölgyi Anett /
garamvolgyi.anett képe
2017. augusztus 28-án, délután 19 órától került megrendezésre a Szilágysomlyói Római Katolikus Plébánia Közösségi Házának első nyilvános koncertje és táncháza. Szervezésében én, Garamvölgyi Anett, mentorom, Józsa Nándor Lóránd és szegedi partnerszervezeteink képviselője, Ferenczi Ildikó vállalt kiemelkedő szerepet. Programunk a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.
KözönségünkTerebes trióTáncház a Délikert TáncegyüttesselSzederinda citeracsoport

Egyik legnagyobb álmunk vált valóra, amikor a Szilágysomlyói Római Katolikus Plébánia Közösségi Házát alig egy héttel az átadása után hatalmas élettel sikerült megtöltenünk. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mi szervezhettük meg itt az első hagyományteremtő nyilvános koncertet és táncházat. Népzenei-világzenei műsorunk előadójaként otthoni zenekarom, a szegedi Terebes együttes mutatkozott be. Koncertünket színesítette a debreceni Kovács Csaba citeraművész által létrehozott Kósza citeraduó és a szilágysomlyói tanítványaiból álló Szederinda citerazenekar, melynek művészeti vezetője Széman Rózsa. Előadásunk után táncházat tartottunk a szegedi Délikert Táncegyüttes közreműködésével. Az említett személyek és csoportok mellett köszönettel tartozunk Erdei János történelem-földrajz szakos tanár úrnak, a helyi cserkészcsapat vezetőjének, valamint fiának, ifj. Erdei János művészettörténésznek, hogy kulturális kísérőprogramjaink során még feledhetetlenebbé tették számunkra a Szilágysomlyón és környékén eltöltött napokat.

Rendezvényünk a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával jött létre egy magyar nemzeti identitást erősítő kulturális körút keretén belül. 18 fős, zenészekből, táncosokból és kulturális szakemberekből álló csapatunkkal Szilágysomlyó után Nagybányára utaztunk, ahol csatlakoztunk a Kása Melinda és Kása Zsolt néptáncoktatók által indított Vándortáncház mozgalomhoz. Itt házigazdaként Markó Hajnal és Dávid Lajos fogadott bennünket. Különlegesség volt, hogy csoportunkban nem kizárólag az anyaország, hanem Erdély is képviseltette magát a Kovászna megyei Bende Tamás lelkész és diákjai személyében. Partnereink a szegedi Délikert Kulturális Egyesület, a Regionális Együttműködésért Alapítvány, a csomakőrösi Kőrösi Csoma Sándor Egyesület és a nagybányai Teleki Magyar Ház voltak. 

      

Köszönjük szépen Mindenkinek az aktív, szívvel-lélekkel teli részvételt. Bízunk abban, hogy ez egy hosszú és virágzó együttműködés kezdete és közös programjaink rendszeressé válnak.