Jelenlegi hely

Különleges „világítás” Mindenszentek ünnepén

/ Garamvölgyi Anett /
garamvolgyi.anett képe
Mindenszentek ünnepe önmagában mély és mindannyiunk szívében közös alkalom, amiről talán nem is érdemes túl sokat írni vagy beszélni. 2016. november 1. napján viszont olyan élmények értek engem Tür falucskájában, amelyek egy életen keresztül elkísérnek majd.
"Világítás" Mindenszentek ünnepén"Világítás" Mindenszentek ünnepén"Világítás" Mindenszentek ünnepén"Világítás" Mindenszentek ünnepén

Ezen a napon a szokásos, téli időszámítás szerint 17 órakor kezdődő szentmise a türi római katolikus templom helyett a temetőben került megtartásra Kémenes Lóránt atya vezetésével. Nagy meglepetésemre a szertartás előtt fél órával már tele volt emberekkel ez a megszentelt hely. Mindenki szeretteinek sírjait gondozgatta, díszítgette, vagy éppen egymással beszélgettett. A sírokra virágokat tettek, a fejfák mögött fekvő, gyakran földdel fedett területekre pedig mécseseket és gyertyákat helyeztek, jóval többet, mint az nálunk odahaza szokás. A sírhelyek igazán "világítottak", a lenyugvó Nap fényének csökkenésével pedig ez a világosság egyre erőteljesebben és szebben érvényesült. Már ettől a látványtól nehéz volt szóhoz jutni, de mikor közelebb léptem egy-egy fejfához és elolvastam a rávésett neveket, teljesen elállt a szavam: Egytől-egyig magyar nevek voltak. Annak ellenére, hogy Türben sétálva magyar szót hallani szinte csoda, a temetőben hosszas járkálás után sikerült csak néhány romános névre találnom.

A megfelelő technikai feltételeknek hála a szentmise ugyanúgy zajlott, mint szokott, azzal a különbséggel, hogy jóval többen voltunk, mint ittlétem óta eddig bármikor. Mindenki, aki eljött a temetőbe, megállt elhunyt szerette feldíszített sírja mellett és (az áldozást leszámítva) egész szertartás alatt nem mozdult mellőle. A pirosló naplemente szeretetteljesen világította meg alakjaikat. Lóránt atya lélekemelő szavai, az élettel telt, ünneplőbe öltöztetett temető látványa és a megemlékezés őszinte és tiszta ereje mélyen megérintett. A rám bízott énekek megkezdése ez alkalommal egyáltalán nem bizonyult egyszerű feladatnak, szerencsére a türi énekkar, amellyel már több mint egy hónapja dolgozunk együtt, stabilan mellettem állt elérzékenyülésemben is. A gyönyörű szentmise után Lóránt atya körbejárta a temetőt, és családjaik jelenlétében megáldotta mindazok keresztfáit, akiket az elmúlt egy évben szólított magához az Úr. Mivel a hangulat meghittsége miatt nem tartottam etikusnak, hogy fotókat készítsek, így mindössze csupán a „világítás" legvégét örökítettem meg.

Hálás vagyok, amiért ezt a különleges alkalmat is megélhettem itt Türben, és kívánom, hogy a jövőben Mindenszentek ünnepe hasonló meghittséggel költözzön be minden ember szívébe.