Jelenlegi hely

MIÉRT-konferencia: Szórvány nélkül nincs összmagyarság

/ Papp Gyula Attila /
papp.gyula.attila képe
„MIÉRT a Szórványban – Fókusz december 11.” címmel szervezte meg idén a Magyar Ifjúsági Értekezlet éves rendezvényét, a Szórványkonferenciát, a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) közreműködésével. A konferenciára idén november 18-20. között került sor Vajdahunyadon. A szórványkonferenciára november 19-én, szombat reggel a Medgyesi MADISZ részéről kilencen utaztak el Balázs Botond elnök vezetésével, hogy részt vegyenek az aznapi megbeszéléseken, illetve a konferencia zárónyilatkozatának elfogadásában.
MIÉRT-konferencia: Szórvány nélkül nincs összmagyarságMIÉRT-konferencia: Szórvány nélkül nincs összmagyarságMIÉRT-konferencia: Szórvány nélkül nincs összmagyarságMIÉRT-konferencia: Szórvány nélkül nincs összmagyarság

A konferencia megnyitóján Kofity Zoltán, a HUMMIT elnöke köszöntötte a résztvevőket. Kihangsúlyozta az ifjúsági szervezetek közti jó együttműködés fontosságát, illetve a kötetlen hangnemű egyeztetések szükségességét az ifjúsági szférában. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta, hogy hagyományosan jó kapcsolatokat ápol az erdélyi magyar ifjúsági szervezetekkel, minden évben hat gyakornokot fogad a brüsszeli irodájában, akiket a MIÉRT pályáztat meg. A gyakornoki program ismertetése után az uniós pályázati lehetőségekről szólt.

Ezt követően egy kerekasztal-beszélgetésre került sor. A RMDSZ színeiben induló MIÉRT-es jelöltek, Apjok Norbert Máramarosi képviselőjelölt, Balázs Botond Szeben megyei képviselőjelölt és Széll Lőrinc Hunyad megyei képviselőjelölt a fiatal jelöltek kihívásairól beszéltek az idei parlamenti választásokra reflektálva. A jelöltek elmondták eddigi tapasztalataikat a kampánnyal kapcsolatban – a plakátok elhelyezésének új szabályozásáról, a média megkeresésekről, a választópolgárok személyes megszólításáról stb. –, bemutatták szervezetük tevékenységi körét, eredményeiket, és közösen kerestek megoldásokat a szavazatmaximalizálás érdekében a mozgósítás különböző módjaira. A kerekasztal megbeszélést Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági főosztályának ügyvezető alelnöke moderálta. „Úgy az idei önkormányzatok választások során, mint a közelgő parlamenti választások alkalmával sok fiatalnak nyílt lehetősége a közösségi szerepvállalásra, arra, hogy részt vegyen a döntéshozatalban. Ezeknek a fiatal jelölteknek az egész ifjúsági közösséget kell képviselniük, hiszen a fiatalokat csak a fiatalok tudják érdemben képviselni. Egy közösség életében a fiatalok jelentik a jövőt, ezért a jövőről úgy ajánlott dönteni, hogy azon generáció képviselői is ott legyenek, akiket ezek a döntések leginkább érinteni fognak.” – fejtette ki.

A beszélgetésbe a jelölteken kívül a meghívottak közül többen hozzászóltak, kérdéseket tettek fel, javaslatokkal álltak elő a kampány hatékonyabbá tétele érdekében. Balázs Botond a hangsúlyt arra fektette, hogy teljesen mindegy melyik szórványmegyéből jut be képviselő a bukaresti parlamentbe, mert az mindegyik megye sikere lesz, és a szórványmagyarság összképviseletét jelenti. Ezért fontos a mozgósítás, ami részben nem is olyan nehéz feladat, hiszen a jelöltek egy személyben kultúramenedzserek, iskola működtetők, szabadidőprogram szervezők stb., akik jelen vannak a közélet minden területén az év minden szakában.

Zágoni Szabó András, Arad megyei fiatal gazda, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke és Pogocsán Ferdinánd agrármérnök hallgató a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekről, kihívásokról beszélt a megjelenteknek. Az előadások konklúziója az lett, hogy érdemes a fiataloknak itthon mezőgazdasággal foglalkozni, földet művelni, állattenyésztésbe fogni, mivel Erdélyben még mindig nagyobb lehetőségük van ezen a területen az önmegvalósításra, mint külföldön, ahol már lehetetlenség piaci rést találni. Végszóként megegyeztek abban, hogy ki kell menni tanulni, dolgozni, nyitott szemmel járni, és hazatérve itthon kamatoztatni a külföldön megszerzett tudást.

A déli órákban a konferencia résztvevői – Aradtól Brassóig képviseltették magukat a szórvány megyék – elfogadták a „MIÉRT a Szórványban – Fókusz december 11.” nyilatkozatot, amely többek között az alábbiakat fogalmazza meg: „A szórvány megyék ifjúsága, felelős utánpótlásként az idei parlamenti választásokra a legnagyobb komolysággal tekint, érzi a szavazás tétjének a súlyát. Kiemelten fontosnak tartja a fiatalokban tudatosítani, hogy a közélet róluk is szól, és arra buzdítani őket, hogy részvételükkel az erős magyar érdekképviselet megteremtését és megtartását támogassák”. A nyilatkozat elfogadását követően a medgyesi madiszosok hazaindultak, ugyanis otthon várta őket a mozgósítási feladat, illetve este már a karácsonyi pásztorjátékot próbálták.