Jelenlegi hely

Navratil Andrea és a Tízhúros zenekar koncertje Máramarosszigeten

/ Lovász Dénes /
lovasz.denes képe
Máramarosszigetre érkezett a Gombai Tamás által vezetett Tízhúros zenekar, mely most először adott koncertet a városban. A három fős zenekar Navratil Andrea népénekessel kiegészülve érkezett, olyan tagokkal, mint a Góbé zenekarból ismert Vizeli Máté vagy Kerékgyártó Gergely, aki a koncert előtti napon vette át a 2016-ban neki ítélt Junior Prima Primissima díjat.

Az előadás utáni beszélgetés során Gombai Tamás elmondta, hogy Erdélybe mindig nagy szívvel érkezik, hiszen itt található a magyarság lelke. Navratil Andrea is megerősítette ezt, mikor kifejezte, mennyire jól esett neki a fogadtatás, a sok mosoly és az együtt éneklés. Számára is nagy öröm volt ilyen értő közönségnek muzsikálni.

A zenekar elsősorban a trió, tízhúros formáció értékeit szerette volna minél színesebben bemutatni, mely a tapsból ítélve sikerült is. Emellett egy kis meglepetéssel is készültek a máramarosszigeti közönségnek. Gombai Tamás megosztotta velünk, hogy ez nem egy egyszerű koncert volt. Elmondta, hogy Bartók nagyon sokat gyűjtött ezen a vidéken, valamint a Bartók év kapcsán is, Gombai Tamás és Vizeli Máté Bartók hegedűduókat adtak elő nagy hangsúlyt fektetve a Máramarosi tánc című műre, melynek alapját valószínűleg az ezen a környéken gyűjtött dallamok ihlették.