Ösztöndíjas kiküldetésünk első részbeszámolójának elkészítéséhez már visszajátszottuk az elmúlt három hónap eseményeit: számba vettük a megvalósult rendezvényeket és a még csak szándékként érlelődőket, végignézegettünk sok száz fotót, hogy illusztráljuk a „kinti” életünket, ösztöndíjas tevékenységünk mindennapjait. A meghívás december 19-21-re szólt, a szakmai részre pedig 20-án kora délután került sor, melyen Haraszti Attila kassai főkonzul és Bitay Levente konzul is részt vett. Az ő jelenlétünkben tartottuk meg az elmúlt időszakról szóló beszámolóinkat. Aztán Kovács László történész és Görföl Jenő – Biblia pauperum címmel tartottak nyilvános előadást a felvidéki templomokban fellelhető középkori faliképekről. Ezt követően vacsora, kötetlen beszélgetés, előtte és utána pedig városnézés, kirándulás volt a programunk.
A helyszínül szolgáló Rovás Akadémia kávézójába, legkeletebbről és legnyugatabbról egyaránt érkeztünk, összesen nyolcan: Nagykaposról, Kassáról, Tornaljáról, Fülekről, Nagykürtösről, Galántáról, Pozsonyból és Prágából. A szubjektív beszámoló és a „szigorú számadás” (hiszen itt van a hivatalos külképviselet!) határán egyensúlyozva Burovincz Laura kezdte meg az eddigi ösztöndíjas tevékenységének elbeszélését: ő a füleki magyar iskolában tanít zenét, csellón és hegedűn is játszik. Van egy gyerekkórusa, akikkel már fellépésekre is járnak – legújabban például Budapestre a Magyarság Házába, de a karácsonyi rendezvényen is fellépnek. Lelkesen mesélt, és elég hamar a magyar iskolák kérdéskörénél kötöttünk ki, boncolgattuk az évek óta megfejthetetlen kérdést: miért gondolják a magyar szülők, hogy jobban boldogulnak majd gyerekeik, ha szlovákul tanulnak…?
Horti Réka vette át a szót. Néptáncos lévén – a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes táncosa – ez a fő tevékenysége, de rengeteg más, közösségépítő tevékenységben is részt vesz Nagykaposon és környékén. A magyar és szlovák iskola szembesítésének témakörét illetően ő is a füleki helyzethez hasonlókról számolt be. Közben a Főkonzulátus vezetői ígért idejük végére jártak, és maradtunk mi, ösztöndíjasok, némi mentori, fogadószervezeti hallgatósággal körülvéve.
Alejandra mesélt arról, hogy Kassán milyen nagy érdeklődés volt az uruguayi magyarokról szóló előadásokra, és milyen jó látni, hogy az általa szervezett programokra új arcok jönnek be a Rovás Akadémia székházába, akik között egyre több a fiatal. Kassán több magyar intézménnyel, szervezettel is munkakapcsolatban áll, gyermek-foglalkozásokat, néptáncórákat, előadásokat tart, valamint Kassa vonzáskörzetéhez tartozó településeken is rendszeres munkát végez. Több tevékenységet – néptáncoktatás, táncház stb. – közösen végeznek Hunyadi Péterrel, a tornaljai ösztöndíjassal.
Péter népzenét is tanít, és a tornaljai magyar alapiskolában, a művelődési központban, valamint a régió más településein is tevékenykedik. Célja az, hogy a Petőfi Programmal egy regionális együttműködést segítsen elő Tornalján és annak vidékén, melynek jó eszköze lehet a 2017-es Tompa Mihály emlékév, vagy az általa kezdeményezett Felvidéki Értéktár tornaljai tájegységi bizottságának felállítása.
Demján Izabella Prága és Ostrava között mozog, így fokozottan nehéz összehangolnia a cseh- és morvaországi magyar közösség erősödését szolgáló feladatokat, de fő telephelye a cseh fővárosban található. Prágában a legtöbb magyar szervezettel felvette a kapcsolatot, melyekkel folyamatosan együtt dolgozik: a kisiskolásoktól kezdve az egyetemistákon és felnőtteken át egészen a seniorokig. Egyik fő célkitűzése a prágai magyar szervezetek összehangolt, gördülékeny együttműködésének elősegítése, valamint a magyar ifjúsági közösség megerősítése.
Varga Emese, aki a Nagykürtösi járásban teljesít szolgálatot, a Csemadok munkájának támogatása mellett szintén kiemelkedően fontosnak tartja a magyar nyelvű oktatási intézmények támogatását. Munkájával arra törekszik, hogy már óvodás kortól minél több fiatal ismerkedjen meg a magyar kultúra értékeivel, s hogy minél több fiatalt vonjon be a közösségek életébe.
Szó szót követett, konklúzióként levontuk, hogy a mentoroknak nagyon nagy szerepük van az ösztöndíjas munka sikeres elindításában, koordinálásában. Partneri hozzáállásuk, jelenlétük elengedhetetlen. Ugyanakkor az ösztöndíjasok részéről fontos attitűd a nyitottság, a rugalmasság, a szervezőkészség, és hogy személyes jelenléte a különböző magyar szervezetek közt összekötő jelleggel bírjon.
Főleg Varga Emese Nagykürtösről, Baranyai Kinga Galántáról és én bólogattunk. De hallgattassék meg a másik fél is! Az én mentorom, Görföl Jenő egy másik asztalnál a laptopján dolgozott, úgyhogy bevontuk a beszélgetésbe. Megkérdeztem, hogy ő is olyan gördülékenynek érzi-e a mentor-ösztöndíjas együttműködésünket, mint én. Nevetett, valami viccet is elsütött, majd komolyra váltva a szót hangsúlyozta, hogy az ösztöndíjasok jelenléte azért különösen jó lehetőség a fogadószervezeteknek és a mentoroknak egyaránt, mert egy olyan külső szem tükrében láthatják magukat, aki ismeri és érti a (felvidéki) helyzetet, elfogultságok nélküli meglátásaival, tevékenységével új értéket vihet a helyi közösségek életébe.
Lassan gyülekezni kezdett a közönség Kovács László történész és Görföl Jenő középkori faliképekről szóló előadására, úgyhogy átrendeztük a termet, és a kivetítőn megjelenő első fotó: az üdvösségtörténet egy képi szelete valamelyik felvidéki Árpád-kori templom faláról. Aztán sorban a többi. Közben Kovács László magyarázott, és egyre inkább megértettük, hogy milyen kincsek birtokosai vagyunk. „Akinek füle van, hallja.”
Az előadás után előadók és ösztöndíjasok Kassa legrégebbi középületébe, a XV. századi ún. Lőcsei Házba vették útjukat, melyben ma kiváló étterem működik. A gótikus ívek hangulatában kötetlen beszélgetés, vacsora adott alkalmat a további tapasztalatcserére, ötletek, közös tervek, együttműködési lehetőségek megfogalmazására, hiszen a java még hátra van.
A prágai és felvidéki ösztöndíjasok
A fotókat Brum Alejandra és Hunyadi Péter készítette.