Debrecenben élek 10 éve, az egyetem miatt költöztem ide, egyébként Szarvason születtem és nevelkedtem. Sokat jártam Budapestre tanulás, munka vagy csak szórakozás miatt, de Békéscsaba vagy Szeged sem ismeretlen terep. Persze a táncnak hála, külföldön is megfordultam, Európa sok országában, egyszer eljutottam a New Jersey-i New Brunswick-ba, ami Debrecen testvérvárosa. Így áll össze az életem összes területe lényegében. Amellett, hogy közösség-szervezőként/szociális munkásként dolgoztam az elmúlt években a menekültügyben, sok más területet is kipróbáltam. Előtte voltam néptánc asszisztens, teaházi ’mindenes’, dolgoztam ásványokkal, szóval elég színesnek mondanám az életem. Szarvasi táncos éveim alatt kaptam azt a látásmódot, ami a civil életben és a későbbi munkáim során is alapvetésként szolgált, hogy a más érdekes és izgalmas, és mindig legyek nyitott az újra. Ezért hálás vagyok az otthoni táncos mestereimnek, akik emellett a hagyománytiszteletre is megtanítottak és arra, hogy a mi felelősségünk az értékörökítés. A debreceni évek az egyetemről és a kapcsolati háló kiépítéséről szóltak. 2006-ban a Debreceni Népi Együttes befogadó mentalitását tapasztalhattam meg, azóta is ott táncolok – női karvezetőként, utánpótlás csoportok vezetőjeként segítettem az együttes munkáját, most női asszisztens vagyok a felnőtt együttesben. Ez számomra egy motiváló feladat, mert így a tánckar és a vezetőség között teremtek hidat, és érzésem szerint ez a leginkább nekem való szerep. Bár az óvodás korosztály is közel állt a szívemhez. Fontosnak tartom, hogy a táncot más művészetekkel támogatva mutassuk meg, a zenével, a kézművességgel, a szellemi folklórkincsekkel együtt adjuk át mindenkinek, aki nyitott rá. Életem izgalmas szakasza az a több mint 3 év, amióta civilként külföldiekkel dolgozom: a hatóságokkal, egymással, vagy akár a magyarokkal való könnyebb kommunikációt igyekeztem segíteni, olykor krízishelyzeteket kezelve, olykor tolmácsként, olykor a szabadidő strukturálásával (pl. nyelvórák, sport- és kézműves foglalkozások).