Hírek
„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!” - Reményik Sándor erdélyi költő szavai legerősebben a…
Dr. Vencser Lászlót, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanárát és vicerektorát, az ausztriai idegen nyelvű…
A KOR-ZÁR együttes a XLVI. Szenci Molnár Albert napok keretén belül mutatta be MOZI című albumát.
Két új felvidéki Tehetségpont került fel a Tehetségsegítő hálózat térképére - 2015. szeptember 12-én, Budapesten, a…
Reményik Sándor költészete előtt tiszteleghettünk, az író 125. születésének évfordulója alkalmából 2015. szeptember…
2015. szeptember 9-én egy újabb különleges kiállítás nyílt Léván, a Reviczky Társulás szervezésében. A szakrális…
A Szórvány Alapítvány szervezésében, a Megyei Tanács támogatásával hagyományos szakmai találkozót tartottak…
Van, ami nem változik az idők során: szeptember elsején újra becsengettek, Beregrákoson is. A kárpátaljai falu…
Kikerics Néptáncegyüttes - Tánc milliónyi testen át képződve
A segesvári Kikerics Néptáncegyüttes, intenzív tánckurzussal kezdte a szeptembert.
Beszélgetés Varró Hubával, az…
A bécsi székhelyű Kaláka-Club és a Collegium Pázmáneum közös szervezésében szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján…
