Jelenlegi hely

Hírek

2016.03.01.
Balassi-füzetek
Februárban második alkalommal érkeztek Balassi-fűzetek Nyugat- Bácskába. Először még az ősz folyamán az Apatini Ábrahám Pál Egyesületnek szállítottunk ki könyveket, ahol főként vegyes házasságokban született gyerekkel foglalkoznak az egyesület...
2016.03.01.
Egy mentor, két ösztöndíjas - és egy sikeres együttműködés
Az ösztöndíjasok közötti kooperációt a Petőfi Program mindig is támogatta és értékelte. Ez teljesen érthető, hisz a szórványközösségek közötti kapcsolatépítés ugyanúgy feladatunk, mint a "saját" működési területünkön található magyarság...
2016.03.01.
Egy szülői ötlet, egy kezdeményezés és egy szervezet, amely segít ezt megvalósítani, hat lelkes ösztöndíjas, harminc jólelkű adományozó, nyolcvan vidám gyermek, sok száz vendégszerető csángómagyar, sok ezer kilométernyi út, és számtalan...
2016.03.01.
Egy évszázados sincs az a hagyomány, hogy a protestáns egyházak kezdeményezésére különböző keresztyén felekezetek, minden év januárjától kezdődően összeülnek közösen imádkozni a Krisztusban való egységért. Hazai tájakon és Erdélyben alig 40 éves ez...
2016.02.29.
Böjte Csaba és a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei
2016. február 19 és 21. között a KMÉM - Pax Romana meghívására Bécsbe látogatott Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Útjára csíksomlyói és dévai gyermekek is elkísérték. Csaba testvér előadásokat tartott...
2016.02.29.
Február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánították, ez alkalomból február 22-én Sándoregyházán a kilencedik alkalommal méltatták gazdag ünnepi rendezvénnyel a világnapot.
2016.02.29.
A Segesvári 2. sz. napközbe járok néhány hete, ahol énekes-táncos foglalkozásomat kezdtem meg. A gyerekekkel magyar népdalokat, gyerekdalokat tanulunk, táncolunk.
2016.02.27.
Az 1961-ben alakult hertelendyfalvi művelődési egyesület kibővített, napjainkban is működő épülete közösségi összefogással 1969-ben készült el. Elsősorban kulturális rendezvényeknek ad helyet, de itt folynak az anyanyelvápolással kapcsolatos...
2016.02.26.
A Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete "megszállta" a Pelister éttermet
Szkopje főterén található a nagy múltú Pelister étterem, mely február 24-ével kezdődően egy hétig klasszikus magyar ételeket is felszolgál, megismertetve hazánk ízvilágát a balkáni ország ínyenceivel. Elege van a burekből, a banicskából, a...
2016.02.25.
2016. február 18-án délelőtt lelkes, kíváncsi alapiskolás diákok serege töltötte meg a Reviczky Ház nagytermét, ahol rendhagyó történelemórára került sor, melynek keretében a lévai diákság a magyar őstörténet legújabb kutatási eredményeivel...

Oldalak