Hírek
A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, amelyhez számos néphagyomány kötődik. A világ minden táján…
A Kárpát-medence szinte két legtávolabbi pontja között sikerült kapcsolatot teremtenünk március második hosszú…
2016. március 22-én a jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend történetével ismerkedhettek meg a lévai…
A Téka Művelődési Központ március 18-án, pénteken könyvbemutatót szervezett a Népi Játék című kiadványnak az…
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte…
Március 18-án este Bécsben a Pázmáneumban szentmisén készültünk fel, majd Sík Sándor A keresztút című versciklusa…
Temes megyében és Temesváron a nemzeti ünnep alkalmából a hagyományokhoz híven különféle rendezvények keretében…
A vicei Dsida Jenő általános iskolában készülnek a diákok a Március 15-i ünnepségre. Az alsó tagozatos osztályokban…
Ünnepi szentmise keretén belül barkaszenteléssel és körmenettel emlékeztek meg Vicében virágvasárnap a húsvétot…
Szászrégenben újra tanúi lehettünk, hogy egy elszánt ötletgazda, egy karizmatikus nevelő terveiből egy sokcélú…
